Úgy látszik a magvasabb gondolatok hajnalban ütnek szöget a fejembe. Ismételt 4 órai kelést követően fent rotyog Barnus 3 napi ebédje (nyugi, lefagyasztom!), betáraztam a hűtőbe a délutáni alma desszertjét, és bőszen eregeti illatát a jóféle kis kolbászos paprikás krumpli is. Nem tudom honnan van ennyi energiám. De tényleg. Jó jó, vannak szar napok, amikor egész nap robot üzemmódban teszem amit tennem kell, de kábé már felkeléstől azt várom, hogy mikor viszem Barnust fürdeni, hadd bújjak már ágyba. :) Nálunk a napközben ledőlök egy félórát esete csak igen ritkán forog fenn, általában olyankor végzem a napi teendőket: mosás, főzés, takarítás, kutya szeretgetése, fűnyírás, locsolás, vasalás, illetve a legújabb, a régi, vagy használaton kívüli cuccok elvaterázása. Ja, és nyilván ebbe a 24 órába kell még hogy beleférjen a német tanulás, a higiéniai és szépészeti eljárások, a szociális kapcsolattartás a szomszédokkal és barátokkal. Azt hiszem minden kisgyerekes anyuka esti imájába kéne foglalnia Mr Zuckerberg nevét amiért legalább halovány reménysugarat hagy a külvilággal való kapcsolattartásra. De tényleg. És most jöjjön egy kis picsogás és önsajnálat. A napokban döbbentem rá, amit eddig még csak sejtettem, de nem volt rá időm, hogy jobban belemerüljek a témába: ez az élet már nem AZ az élet. Hol vannak már a részegen hazajutunk valahogy, a bringázzunk le a Gödörbe, vagy bulizzunk a kollégákkal csütörtökön esték... Eltűntek a kis táskák, a magas sarkú cipők, a miniszoknyák, az órákon keresztül vasalt csini frizurák. (Esküszöm, visszatértek még, ha addig élek is.) Jött a helyükbe viszont hangulatingadozás, hála a hormonok kisebb-nagyobb amplitúdós kilengésének, bizonytalan önkép a szülést követő testi változások és a padláson bezsákozott régi ruhák miatt. Vicces, hogy az ember lánya ilyenkor döbben rá, milyen jó is szabadnak lenni. Nem felelni senkiért magadon kívül. És ez az idővel se fog változni. Anita, a szomszéd csajszi megnyugtatott, ugyanilyen hulla leszel 2 év múlva is. Sőt...
Viszonylag így is későn vállaltunk gyereket, volt időnk kitombolni magunkat, de azért ez éles váltás ám nagyon. Félelmetes, hogy hogy vágyik az ember egy gyerek nélkül eltöltött órára. Ugyanakkor amikor a nagyinál hagyjuk 2-3 órára, mindig az eszembe jut, hogy vajon mi lehet vele.
Amikor így picsogok, hogy mennyit nyűgösködik Barnus a növő fogacskái miatt, a már öreg motoros szülők a világ minden tapasztalatával a szemükben néznek vissza: "És még mi vár rád, nem is sejted!" És tényleg. Nem is sejtem. Viszont annál izgalmasabb. Ha eddig csak éltél bele a világba, és kis céljaid voltak, vagy talán nem is voltak céljaid, a gyerek mindig újakat ad. Csak ezt a napot éljem túl... Csak legyen vége ennek az éjszakának... Nőnének már ki azok a fogacskák... Mikor fog járni? Mikor fog beszélni? Vajon milyen kis személyisége lesz?
Szép lassan családdá váltok. Mindig újabb és újabb oldalát ismered meg a párodnak és önmagadnak is, ezzel kisebb-nagyobb meglepetéseket okozva mindkettőtöknek. Eddig későn kelő voltál? Most biztos, hogy a gyerek első nyekkenésére felébredsz. Eddig kordában tudtad tartani az érzelmeidet? Most minden alkalommal elbőgöd magad a P&G reklámjain... És még sorolhatnám: sírás-nevetés-féltékenység-szeretethullám-fáradtság-energiaáradat... Viszont újabb és újabb alkalom nyílik rá, hogy megint beleszeress a párodba. Csodálatos világ nyílik meg, összecsiszolódtok. Egyszerűen csak időt kell rá szakítani, hogy kibeszéljétek a dolgokat. És igen, néha le kell passzolni a gyerkőcöt egy együtt eltöltött estére. Mi is erre készülünk, már alig várom! Szépen csinibe vágom magam, végre nem lesz a ruhám lebukva, megcsinálom a hajamat, parfümöt is rakhatok magamra, és igenis a pelenkázó táskát most nem viszem magammal. Picit nosztalgiázunk. Csak mi, ketten, hogy aztán megint legyen értelme dolgozni valamiért...
